1.rész

Kiskoromban is már rengeteg zombis filmet láttam, de amikor belegondolok hogy az amit az emberevő szörnyekről képzeltem, megvalósult, az azért felér egy sokkal. Még most fél év után se tudom elhinni.

Lepedőkből összetákolt ágyamból föltápászkodom, majd felveszem kék bőrdzsekimet amely megvéd a kinti csípős időtől. Belenézek a tükörbe, ahol meglátom koszos arcom, az alvástól összekócolt lófarkas sötétbarna hajam. Szemeim alatt mély karikák húzódnak, amelyek kicsit se dobják fel az arcom. Semmi kétség, szarul nézek ki. De ebben a világban nem számít már a külső. Nem számít a higénia. Nem számít az emberek múltja, életkora. Csak is egy dolog maradt fent a sok közül, ami igazán fontos, az pedig az önbecsülés. Minnél keményebb vagy,annál tovább bírod. Én már majdnem elrejtettem magamban az érzéseket amik csak legyengítenek, lehúznak, megtörnek. Körülnézek a szobában, ami valójában egy hotel szoba, ugyanis nem sokára el kell hagynom, biztonságosabb, ha mozgásban maradok. Megszerettem ezt a szobát, két hete alszom már itt, viszonylag nyugalmasan, csak néha egy-két zombi fordul meg az utcán, többnyire be se jönnek, ha csöndbe maradok.

Ellenőrzöm zsebemben lapuló késemet, illetve egyetlen pisztolyomat, amelyet még csak egyszer kellett használjam szerencsére. Többnyire lopakodni, illetve futni szoktam előlük, ha lehet kerülöm a közelharcot. Egyedül nem könnyű, de kisebb felelősség. Hátamra dobom hátizsákomat, amelyben csak a szükséges víz, zseblámpa, kis bicska van. Kaját kell szereznem, már két napja nem ettem és jelenleg megtudnék enni egy bálnát is akár. Na jó azt azért nem, túlságosan sajnálnám őket. Most legalább nyugtuk van, a bálnavadászoknak fontosabb dolguk is van. Mint, ahogy mindenkinek.

Már minden más,  lemegyek a recepciónál, nem ül senki, aki olyan idegesítően megkérdezné, minden rendbe van-e a szobával, nincs nagy nyüzsgés, nincs kint álló újságárus, aki reménytelenül, de azért odanyomja az orrod alá az újságot. Minden ami olyan alap volt, megszűnt mostanra. Kint odafutok és beülök fekete BMW-mbe amit egy autókereskedésből hoztam. A való életben soha nem tudtam volna megvenni egy ilyen kocsit, de ha már vannak,élvezzük ki az előnyeit a jelenlegi helyzetnek. Mondjuk elég szürreális, hogy ezzel kocsikázok, de élelemre nem futja. Beindítom a motort, mire egy pár hörgő csoda a kocsi felé kapja a fejét. Ideje indulni.

Prológus

Fények. Discozene. Izzadság, vodka szaga. Törött üvegszilánkok. Nevetés, flörtölés. Szédülök. Minden amit látok egybemosódik. Próbálkozok kivenni bármilyen ismerős arcot, az ember tömegből. Sikítást hallok, mely egyre több forrásból jön. Az egyik felé fordulok. A villódzó fényben meglátok egy nőt, akinek rúzsa az állára kenődött. Hunyorítok és fejem fájni kezd, mert megrémülök. Az nem rúzs, hanem vér. Lejjebb vándorol a szemem, majd kezemet az arcomhoz kapom, mert a kék blúza már lila a lecsurgó undormánytól. Alatta egy férfi fekszik teljesen mozdulatlanul. El akarok onnan menni, de lábam nem mozdul. Egy tapintást érzek a karomon. Egy ismeretlen, talán pár évvel idősebb srác szorítja, már kérdezném mit akar, de ő elhúz, és ennek már lábaim engedelmeskednek. Egy ismeretlen szobába húz, el a többi embertől, másik kezében egy éles tárgy csillog. A szoba elég kicsi, épp hogy van benne egy ruha állvány. A fiú lenyom egy székbe és felemeli a fejem, hogy a szemembe nézzen. Arc színe sápadt, az állkapcsa megfeszülve, de sötét szeme határozott.

- Jól figyelj rám! Ha figyelsz, túlélheted. Az a nő akit láttál, valamiféle szörny, Egy betegség Olyanná tette. Akit megtámad, az is Olyan lesz. Figyelsz rám basszus?! - kiabál rám ingerülten, mert fejemet csak folyamatosan balra fele tartom, amerre az ajtó van és ahonnan a zajok jönnek - Azt szeretném, hogy túléld ezt. Vigyázz ne hogy megharapjon, az egyenlő a haláloddal! Ez mindig legyen nálad - kezembe nyom egy kést - Hé, minden rendbe lesz - megszorítja a kezem, de én  egyre csak sötétedő alakját látom. Még hallom ahogy azt suttogja: -Ezt nem hiszem el.

Majd elnyel a sötétség és tehetetlenné válok. Elájultam.